ANTOS PÉTER festőművész
Veresegyházi Antos-kórus
(Férfikora delén hirtelen vásznat feszített)

2008.04.10., 2008. évfolyam, 15. szám
szerző: Nádas Sándor  forrás: 168 Óra

Őrbottyán után ezúttal Veresegyházon nyílott kiállítása Antos Péternek, bizonyítva, hogy a művész népszerűsége megyeszerte fokozódik. A kiállítást Pásztor Béla polgármester úr nyitotta meg, volt verselés meg zenélés is, ahogy dukál, s még a Jolsvai kolléga is mondott egy mindvégig hosszú beszédet, az összejövetel fényét tompítandó. Azt mondotta, hogy Antos Péter mindig okoz meglepetéseket. Pedig ízig-vérig matematikusalkat ő, aki szereti a pontosságot, a kiszámíthatóságot, a mérhető dolgokat. Egyszóval, ha van valaki, akiről igazán nem gondolhatnánk, hogy a meglepetések embere, hát Antos Péter az. És mégis mindújra szolgál meglepetésekkel.










A világnak azzal - folytatta a szónok -, hogy férfikora delén hirtelen vásznat feszített, mint Szindbád, a hajós; igaz, a maga számára ebben nem volt semmi meglepő. Antos Péter mindig is festőként szemlélte a környező világot, valahogy úgy, ahogy Salinger regényhőse, aki író volt, nem is akármilyen, noha soha egyetlen sort le nem írt. Az alkotás ugyanis voltaképpen agyunk titokzatos, rejtett zugaiban zajlik le; papírra vetni aztán, vászonra vinni vagy kottafejekbe fojtani - elmellőzhetetlen, de mégiscsak másodlagos folyamat.

Antos Péter már első tárlatán is kiforrott, kész alkotóként jelent meg. Nem csatlakozott irányzatokhoz, nem érdekelték a mesterek és a divatok, sőt, kívülről úgy tűnt, mintha tudatosan hányna fittyet az éppen szembejövő trendnek: amíg odakint a hiperrealizmus kezdett tombolni, ő az avantgárd nonfiguralitásnak egy olyanfajta hagyományához nyúlt vissza, amely ilyen részletesen nincs is kidolgozva a magyar piktúra történetében. Az első korszak képeit erős koloritás jellemezte, tiszta, harsogó színek uralták a vásznakat, olyannyira harsogóak, hogy igazi merészség kell a használatukhoz. Aztán megjelentek a tájképek előbb, pasztellszínű, lágy veduták, a régi mesterek modorában szinte, aztán az emberábrázolások (a nézőnek hajdani korok ikonjai jutnak róluk az eszébe), aztán a geometria új kezelése. A legutolsó fordulatnak a friss képek a tanúi: Antos Péter újragondolta régi tájképeit, valahogy úgy, mintha negatívba forgatta és meghámozta volna őket - lüktető, különös műveket nyertünk ezáltal is.

Ezeket mondotta a Jolsvai kolléga, s méltán. Magunk pedig, ahogy szoktunk, csatlakozunk az előttünk szólóhoz.


Copyright  (c) Antos Péter